Miben állunk rendelkezésre? Alapítványi szentmise

Katolikus hagyomány, hogy a szentmise keretében személyesen is belekapcsolódjunk a  megváltás misztériumába, Krisztus megváltó keresztje elé hozzuk, ami igazán fontos számunka, és közösen imádkozzunk érte: halottainkért, szeretteinkért, jószándékra. Miseszándékot (intenciót) lehet egyszeri alkalomra, vagy előre rögzített módon 10 évre előre adott időpontra kérni, mint alapított szentmise szándék mondatást. Ezt nevezzük alapítványi szentmisének, amit szerződésben rögzített módon az alapító az adott Plébánián alapít, ellenjegyezve azt az Ordinárius és a helyi képviselőtesület és a plébános által. Az alapítványi szentmisét adott templomhoz és adott időponthoz kötjük, 10 éves időtartamra, melynek stóladíjai a következők; orgonás szentmise esetén: 75.000.- Ft, olvasott szentmise esetén 35.000.- Ft egyszeri befizetés.
Ha a hozzánk tartozó településeken alapítványi szentmisét szeretne kérni, kérem töltse ki az alábbi adatlapot!

Kérjük, töltse ki az alábbi adatokat!

A kitöltő személy adatai

Vezetékneve *
Keresztneve *
E-mail címe *
Telefonszáma *
Lakóhelye:
Kinek a nevében jár el?

Alapítványi szentmise

Plébánia *
Templom *
Kért időpont *
Intenció

Visszaigazolás módja

Az alábbi lehetőségek közül válassza ki a visszaigazolás módját
Jelen űrlap “BEKÜLDÉS”-ével elfogadom és hozzájárulok, hogy az általam igényelt szolgáltatásokkal kapcsolatban átadott saját és hozzátartozóm személyes adatait a Plébániaablak zárt rendszerében kezelje, a GDPR alapján biztonságosan tárolja és az igényelt folyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, megrendeléshez kapcsolódó katolikus egyházi, állami hatósági és nem hatósági eljárások során a katolikus egyháznak és eljáró hatóságoknak, szervezeteknek az igénnyel / megbízással / meghatalmazással kapcsolatos ügyintézésre átadja. Az általános adatvédelmi tájékoztatót (ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ) elolvastam és elfogadom. Jelen jóváhagyásom írásban megküldött egyoldalú nyilatkozatommal bármikor visszavonhatom.
Minta Római Katolikus Plébánia Hivatal
1111 Budapest, Teszt István tér. 1.
Tel: +11-22/333-444

Munkatársak, személyes elérhetőségek
Plébános: Név, telefonszám.....
Káplán: 
Kisegítő lelkész:
Állandó diakónus: 
Irodista: 

Internetes elérhetőség
Honlap:
E-mail:

Hivatali idő a személyes ügyintézésre (munkanapokon)
Hétfő: 14.00-16.00
Kedd-szerda: 8.30-12.00,14.00-16.00
Csütörtök: Zárva
Péntek: 8.30-12.00
Szombat-vasárnap: Zárva

Hivatali időn kívül, csak előzetes bejelentkezéssel tudunk hivatali ügyeket intézni! Súlyos beteg ellátása bármikor kérhető a fenti elérhetőségeken!

Illetékesség

Weblap címek: 

Az oldal használatához a következő, naprakészen frissített böngészők letöltését javasoljuk