Miben állunk rendelkezésre? Temetés

Mindenek előtt: Fogadja őszinte és imádságos együttérzésünket! Fájdalmában osztozni kívánunk!

A keresztény ember, aki Krisztusban hal meg, eléri földi élete végét és a Keresztséggel megkezdett, a Bérmálással megerősített és az Eucharisztiával – a mennyei lakoma elővételezésével – táplált új élet beteljesedését. A keresztény ember halálának értelme Krisztus, a mi egyetlen reményünk halálának és feltámadásának fényében tárul fel. A temetés a keresztény halál húsvéti jellegét fejezi ki a föltámadás reményében; továbbá az elhunyttal való közösséget, különösen a lelke tisztulásáért mondott imádság révén.
Az egyházi temetés nem más, mint egy nagy imádság az elhunytért; megszentelve földi maradványait, és végső nyughelyét, lelkipásztor vezetésével. A temetés szertartásához hozzátartozik az elhunytért végeztt engesztelő temetési gyászmise, amivel - a hit szempontból - a legtöbb, amit az elhunytért tehetünk. Plébániánk mindent megtesz azért, hogy ott álljon a gyászolók mellett, velük együtt kérve az Úr irgalmát az elhunyt örök sorsáért.

A temetés időpontjának véglegesítése előtt vagy személyesen, vagy a temetkezési vállalat munkatársán keresztül kell egyeztetnünk az elhunyt lakcíme szerint illetékes plébánossal. Ezután az anyakönyvezéshez szükséges adatok megadása, és a szertartás részleteinek megbeszélése miatt személyesen kell felkeresni a temetést végző Plébániát. Itt szükséges az előzetes időpont egyeztetés. Jelen adatlap kitöltése segítí a személyes találkozón a részletek megbeszélését, személyessé téve a imádságos elköszönést elhunytunktól. A temetéshez kötődő stóladíjakat itt tekintheti meg.
Kérem, ha előzetesen megbeszélt módon jelezte plébániánknak az eltemetés kérését, töltse ki az alábbi adatlapot!

R. I. P.!

Kérjük, töltse ki az alábbi adatokat!

A kitöltő személy adatai

Vezetékneve *
Keresztneve *
E-mail címe *
Telefonszáma *
Lakóhelye:
Kinek a nevében jár el?

Az elhunyt személyes adatai

Neve *
Neme
Születési neve
Születési helye
Állampolgárság
Születés ideje
Származási helye
Lakóhelyéhez tartozó Plébánia
Lakóhelye:

Elhunyt megszólítása
Halálozás ideje
Halálozás helye
Halálozásának oka
Milyen szentségben részesült

Temetés (kérjük annyi adatot töltsön ki amennyit ismer)

Temetés helye település *
Temetés ideje
Temetés módja
Ravatal helyszíne
Temetkezési szolgáltató
Kapcsolattartó
Telefonszáma
Temetési engedély feltöltése

Család kérései
Gyászmisét kérek
Hirdetési kérelem
Búcsúzók
Személyes életrajz

Visszaigazolás módja

Az alábbi lehetőségek közül válassza ki a visszaigazolás módját
Jelen űrlap “BEKÜLDÉS”-ével elfogadom és hozzájárulok, hogy az általam igényelt szolgáltatásokkal kapcsolatban átadott saját és hozzátartozóm személyes adatait a Plébániaablak zárt rendszerében kezelje, a GDPR alapján biztonságosan tárolja és az igényelt folyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, megrendeléshez kapcsolódó katolikus egyházi, állami hatósági és nem hatósági eljárások során a katolikus egyháznak és eljáró hatóságoknak, szervezeteknek az igénnyel / megbízással / meghatalmazással kapcsolatos ügyintézésre átadja. Az általános adatvédelmi tájékoztatót (ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ) elolvastam és elfogadom. Jelen jóváhagyásom írásban megküldött egyoldalú nyilatkozatommal bármikor visszavonhatom.
Minta Római Katolikus Plébánia Hivatal
1111 Budapest, Teszt István tér. 1.
Tel: +11-22/333-444

Munkatársak, személyes elérhetőségek
Plébános: Név, telefonszám.....
Káplán: 
Kisegítő lelkész:
Állandó diakónus: 
Irodista: 

Internetes elérhetőség
Honlap:
E-mail:

Hivatali idő a személyes ügyintézésre (munkanapokon)
Hétfő: 14.00-16.00
Kedd-szerda: 8.30-12.00,14.00-16.00
Csütörtök: Zárva
Péntek: 8.30-12.00
Szombat-vasárnap: Zárva

Hivatali időn kívül, csak előzetes bejelentkezéssel tudunk hivatali ügyeket intézni! Súlyos beteg ellátása bármikor kérhető a fenti elérhetőségeken!

Illetékesség

Weblap címek: 

Az oldal használatához a következő, naprakészen frissített böngészők letöltését javasoljuk